Hangulatbeszámoló a IV. Szegedi Egyetemi Színházi Találkozóról
A Kisherceg a Tisza partján
Április 26-án, délután 3 óra körül kezdtük meg utunkat Szegedre az SGR Projekttel, immár harmadik alkalommal a IV. Szegedi Egyetemi Színházi Találkozóra, ahová Varga Norbert, a Szegedi Egyetemi Színház vezetője hívott meg minket. A nyolcórás út remek lehetőség volt arra, hogy egymásra hangolódjunk és kellemesen töltsük el az időt addig, amíg el nem érünk a célállomásunkhoz. Az idén új előadást vittünk a Tisza-parti városba, melynek címe: A Kisherceg visszatér.
A fesztivál pénteki napjáról sajnos a kései érkezés miatt lemaradtunk, viszont elkaptuk az aznapi kiértékelőt, ahol meleg fogadtatás várt és sok ismerős arc üdvözölt bennünket. Nagyon szeretek visszatérni a napfény városába – és szerintem a többiek nevében is beszélhetek.
Csapatunk az idén régi és új tagokkal vett részt a fesztiválon: Csáki Zsófia, Gál Szilárd és Szigyártó Emőke mint színész, Feleki Krisztina mint a rendező jobb és bal keze, Tárkányi Botond mint fény- és hangtechnikus és Balogh Bálint, a darab rendezője képviselték a SZÉK színjátszó csoportját.
Szombat reggel már viszonylag korán fent voltunk, hiszen négyünknek – Balogh Bálint és Gál Szilárd kivételével – izgalmas program volt beiktatva már hetekkel a fesztivál előtt. Fél 10-kor kocsiba ültünk és szinte repültünk a moziba, ahol lehetőségünk akadt megnézni a frissen és ropogósan megjelent Bosszúállók: Végjáték filmet. Minket, lányokat, az érzelmekkel teli film sikeresen megríkatott, nekem a végén már szó szerint patakzottak a könnyeim. Három óra után pedig lesokkolva hagytuk el a mozit, de mindenkin láttam, hogy ezt megérte megnézni.
A nap további részében megtekintettük más csoportok előadásait, én pedig megpróbáltam kímélni a hangomat, mert péntek este a kocsiban lévő huzattól berekedtem. Ennek ellenére tettünk egy kitérőt egy fagyizóba, ahol a kínálat láttán nem tudtam ellenállni a puncsnak meg az „unikornisnak”, aminek persze Bálint nem örült. Utána megtekintettünk két előadást is, a kettő között rohantunk vacsorázni, átöltözni. Este ismét kiértékelő, közben fröccsözés és ismerkedés a más városból érkező társulatok tagjaival.
Az utolsó napunk már sokkal pörgősebben telt el: délben már a Pinceszínházban próbáltunk, utána siettünk ebédelni, majd az egyórás szabadidőnkben végre idén feljutottunk a szegedi dóm tornyába, ahonnan gyönyörű kilátás fogadott bennünket.
Míg a többiek próbáltak, én csak tátogni tudtam a Kriszti által felolvasott szöveget. Akkor el is szontyolodtam, hiszen a hangom nem javult semmit három pohár tömény sós langyos vizes gargarizálás után sem. Ezért Kriszti – mint egy igazi hős – pattant, és ment is az egyetlen nyitva levő gyógyszertárba, ahol bevásárolt nekem. Az előadásig forró teát, szopogatós toroktablettát és kálciumot szedtem, ami óriási szerencsénkre fél 9-ig annyira rendbe hozta a hangomat, hogy az utolsó sorban ülők is hallották, hogy mit krákogok az előadásunk alatt.
A premier előtt az öltözőben gyűltünk össze, Bálint mondott néhány buzdító szót, majd ezt egy nagy közös öleléssel koronáztuk meg. A színpadon lenni pedig nagyon jó érzés volt, hiába, hogy Szilárd és én is agyonizgultuk magunkat. Emő teljesen nyugodt volt, döbbentem néztem, hogy egyáltalán nem remeg a keze, míg én alig tudtam tartani a kelléket, Szilárdról pedig folyt le a veríték. Kriszti a takarásban izgult értünk, átélte az egészet és tartotta bennünk a lelket a puszta jelenlétével.
Úgy érzem, hogy előadásunk a nevettetés mellett mélyen megérintette a nézőinket. Kiss Ágnes, a zsűri egyik tagja a végén el is sírta magát, a taps pedig idén is erős volt. Rengeteg gratulációt kaptunk, a kiértékelőn pedig mindhárom zsűritag gratulált, dr. Kosztolányi József még meg is hajolt Bálint előtt a földön térdelve, tréfásan jelezve, hogy nagyon tiszteli a munkásságát. Benkő Imola Orsolya a színdarab humorát méltatta és a színészek természetes játékát, Kiss Ágnes pedig a dramaturgiát találta kiemelkedőnek.
Mindezt bizonyítani is fogjuk a júniusban tartandó székelyudvarhelyi premierünkön is, majd az azt követő sepsiszentgyörgyi színjátszó fesztiválon. Ugyanakkor meghívtak a debreceni és a veszprémi fesztiválokra is, ahová már alig várjuk, hogy mehessünk és megmutathassuk magunkat.
Összességében a szegedi kirándulásunk nagyon jól telt és összehozott minket – régi és új tagokat egyaránt. Mások is megemlítették, hogy milyen jó kis csapat vagyunk, hiszen mindenhová együtt megyünk, összefogunk és látszik rajtunk, hogy jól érezzük magunkat. Büszkén kijelenthetem, hogy szereztem két új barátnőt Emő és Kriszti személyében, akik lazák, viccesek és egyben jó lelkitársak is. Már várom és remélem, hogy jövőre ismét részt vehetünk a szegedi fesztiválon és sok máson is ezzel a remek csapattal.
Csáki Zsófia
