Sorbán Ildikó kolléganőnk egy mindannyiunkat szorosan érintő, érzékenyítő témával érkezett az e heti SZÉK-beszédre. Hogyan neveltek minket? Hogyan neveljük mi a gyermekeinket? Hogyan nevelünk oktatási intézményként?
Ildikó elmondta, hogy gyerekkorát igazi szigorúság jellemezte, de három gyermek édesanyjaként rengeteg dolog átértékelődött benne a gyerekneveléssel kapcsolatosan. Hiszi és vallja, hogy erővel, hangos szóval, fenyítéssel és megszégyenítéssel nem lehet gyereket nevelni és tekintélyt szerezni.
Szó esett arról, hogy mennyire nehéz leküzdeni a gyerekkorunkban megtapasztalt negatív mintákat, hogy akaratlanul is sokszor ugyanúgy cselekszünk, ahogy szüleink tették, pedig mi már akkor megfogadtuk, hogy ha szülők leszünk „soha, de soha így nem viselkedünk, soha ezt nem mondjuk.”
Ildikó a gyerekvállalás előtt is sokat olvasott a nevelés témakörében és az egyik legmeghatározóbb számára Vekerdy Tamás: Jól szeretni című könyve volt, ebből hozott nekünk néhány inspiráló és elgondolkodtató idézetet:
„Megismerlek és elfogadlak.
Olyannak, amilyen vagy.
A te teljes világodat.
Aki jól szeret, az megismer és elfogad, saját világát kitágítja a másik felé. Befogadja őt.”
Beszédében kiemelte, hogy mennyire meghatározó megismerni gyermekünk természetét, törekedni arra, hogy olyannak szeressük amilyen, hogy ne a magunk elvárásait akarjuk benne tükröződni, hogy engedjük kibontakozni, adjunk neki szárnyakat és erősítsük meg abban, amiben ő jó, mert mindenki jó valamiben. Segítsük gyermekünket abban, hogy felismerje erősségeit, mert az lesz eredményes felnőttkorban, aki gyerekkorában jól érezhette magát a bőrében, érzelmi biztonságban nevelkedett, önbizalmát megerősítették.
És mi van akkor, ha úgy érzed rossz a gyermeked? Szeresd jobban, mert a szeretet megnyitja azokat a kis kapukat a lelke felé, amelyek elvezetnek a „rosszaság” okához.
A téma zárásaként kaptunk néhány útravalót Ildikótól, hogyan szeressünk és neveljünk jobban: legyünk türelmesebbek, töltsünk minőségi időt gyermekeinkkel, szeretteinkkel, járjunk jó példával előttük, tanítsuk hálára és önzetlenségre őket, merjünk bocsánatot kérni, ha mi bántjuk meg őket és bízzunk bennük.
Végül pedig megosztottuk egymással, hogy milyen szülők, barátok, társak vagyunk, hogyan nevelünk? Inkább vagyunk szigorúak vagy a barátibb oldaláról közelítjük meg a nevelés kérdését, illetve milyen példával járunk a következő generációk előtt?
