Megtorpanás! Talán ezzel a szóval jellemezhetnénk leginkább azt a magatartást, amelyet a koronavírus megjelenése az emberek, közösségek, szervezetek, vállalatok, közigazgatási szervezetek életében kiváltott. Egy sokkhatás  volt mindenkinek, viszont a magunkhoz térés nagyon sokba fog kerülni, ha nem időben tesszük: az embereknek azért, mert egészségi problémáik lesznek, a szervezeteknek és vállalatoknak azért, mert anyagi, piaci, finanszírozási veszteségeik lesznek, az önkormányzatok pedig széteső közösségekkel és csökkenő adóbevételekkel kell számoljanak!

Ilyenkor mi a teendő? – tehetjük fel a kérdést. Ha erre tudományosabb alátámasztásokat is keresünk, akkor az első gondolat, amivel találkozunk: egy valamirevaló szervezetnek mindig van válságstratégiája. Az igazán sikeres szervezetek készleteznek, kockázatelemzést végeznek és a grafikonok felfelé tartó időszakában borúlátóak, mert előrevetítik a lejtő érkezését. Ambrus Tibor vállalati tréner és szakértő szerint tulajdonképpen mindig egy krízis előtt állunk, csak idő kérdése, hogy az mikor fog bekövetkezni.

A családok is így éltek a közelmúltban. Hányszor hallottam nagymamámtól, aki árva maradt az első világháborúban, hogy „lesz még szűk világ!”, vagy a szomszédom folyamatosan készletező édesapjától, hogy „soha ne kelljen és megvan”! A családok készleteztek, pincét, kamrát töltöttek fel, és így kibírtak nehéz időket is. Mi ezt részben vagy teljesen feladtuk!

Szerencsénkre mi egy stabil időszakban lettünk felnőttek (legalábbis egyelőre úgy tűnik) és alapítottunk családot. Más a viselkedésünk és életvitelünk, mint a szüleinknek és nagyszüleinknek. Felgyorsultak a folyamatok, idegesebbek, türelmetlenebbek vagyunk magunkkal és a környezetünkkel szemben is, mert nincsenek eredmények. Többet és még többet akarunk, soha nem készletezünk, hanem mindent mobilissá teszünk, mert már nem éri meg, mondja a pénzügyi szakértőd és a banki ügyfelesed, hogy már Nyugaton ezt így csinálják és te épp lemaradtál!

De az én kérdésem az, hogy a krízisek intenzitása kisebb lett ezzel, modernebbek lettünk, vagy épp fordítva: a digitálisabb társadalomban hamarabb fogunk egy kiadósabb krízisben éhen halni, mint egy komolyabb szárazság idején korábban, bizonyos történelmi időkben? Amikor nincsen két konzerved, mert az üzletek napi csalogatással egy szelet sonkát javasolnak, a bankok pedig letétbe kérik a tartalékodat és majd kríziskor szólnak, hogy már nem ér semmit.

Élek a gyanúperrel, hogy ezek a modern krízisek legalább annyira meg fognak viselni, mint korábban elődeinket, csak másképp. Ez gondolom, az Olvasó számára nem nagy hír, mert talán még mindenki emlékszik arra, hogy mit hozott sok családnak és vállalatnak a 2007–2008-as gazdasági válság.

Ami viszont megváltozott az évtizedek alatt, az nem más, mint a társadalmi kitettség: 12 évvel ezelőtt is a családi fészekbe menekült minden friss munkanélküli, aki korábban kockázatmenedzser volt, lízingelt szolgálati autóval és bérlakással, prémiumvakációval. Most is a családi fészekbe kergettek haza mindenkit, hogy túlélje a vírusfertőzés időszakát.

Szóval eszmefuttatásomban sikerült bebizonyítani azt a hipotézist, hogy a legbiztonságosabb társadalmi egység a család! Mégis ez az az intézmény, amely a legtöbbet szenvedett az elmúlt 30 év modernsége alatt és amelyet most mindenki igyekszik „leporolni”, mert gáz van!

Ennyi!

A törődésbe, a szeretetbe és a magunkra vigyázásba kell fektetni, mert akkor nagy valószínűséggel könnyebben átélhetjük az elkövetkező kríziseket.

De mit tehet egy vállalat…? Megújul!

• Létrehozza a vállalati családot, igyekszik a megváltozott helyzetben megtartani az alkalmazottait és ahol lehet, teljesítménybérre változtatni a javadalmazásukat.
• Mindent megtesz annak érdekében, hogy megismerje még jobban a célpiacán szereplő családok megváltozott szokásait.
• Költségjavító intézkedéseket vezet be minden olyan területen, amely nem a piaci érvényesülést támogatja.
• Javítja a vállalat belső és külső kommunikációját.
• Tervez, fejleszt, elad, értékel, leesik, feláll és újrakezd.

Csak előre van! – fogalmazott a napokban egy vállalatvezető és minden szavával egyet tudok érteni, mert szükségünk van rátok, helyi és regionális vállalatok, mert mi nálatok szeretnénk dolgozni, fel szeretnénk rátok nézni, és azokat a javakat fogjuk vásárolni, amelyeket ti törődéssel nekünk gyártotok. De erre csak akkor van lehetőség, ha vigyázunk a családjainkra, ti pedig az alkalmazottaitokra!  

Közösségünk pedig akkor lesz, ha felfogjuk, hogy most a nyafogás helyett egyetlen lehetőség van: előremenekülünk! Mert helyettünk nem teszi meg senki és így talán bölcsebbek is leszünk egy következő kihívás előtt!

Kitartást kívánva,
dr. Ilyés Ferenc
ügyvezető igazgató (SZÉK)