Ez nem egy szakmai beszámoló az otthoni munkavégzés és az online tanulás lehetőségeiről, kicsit más, inkább egy hétköznapi megélés, tapasztalat.

Immár négy éve elmúlt, hogy a SZÉK tanulmányi osztályáról szülési szabadságra jöttem a nagyobbik pocaklakó fiammal, majd ezt követte a hosszabb gyereknevelési szabadság, aztán folytatásnak, újból ez a sorrend következett, a kisebbik legénnyel. 🙂

Ez a folyamat ez év március 23-an ért véget, amikor is eljött az ideje, hogy újra munkába álljak.

Igen ám, de ez nem az elképzelések szerint alakult, hisz otthon maradásra kényszerültem (mint mindenki), a folytatást pedig már mindannyian tudjátok. Bevallom, nagy izgalommal, de kis gyomorideggel vártam az új élethelyzetünkben (2 apró gyermek) a munkakezdést, az új napi rutinok kialakítását. De ennek az itthon «rekedésnek» a lelkem mélyén picit örülök, mivel együtt lehetek továbbra is a két apró gyermekemmel.

Bármily meglepő, az én eddigi «csak anyuka» szerepembe nem hozott túl nagy változást az itthon ülés, hisz nem egy bejáratott munkahelyi/óvodai/iskolai rutinból kellett kirángatni a családtagjaimat és újratervezni az életünket, ahogyan azt kénytelenek tenni sokan, mi csupán folytatjuk az eddigi életvitelünket, kisebb átszervezéssel.

Nem olyan rég egy eléggé elszigetelt faluba költöztünk, amely a kezdetekben egy városi leány számára idegesítően csendes volt. Az idő múlásával, a fiaink megszületésével sok változás ment végbe bennem és ma már otthon érzem magam itt, társává fogadott a falu, és én is őt. Óriási hála van bennem, hogy ilyen drámai körülmények között kissé elszigetelten, de nyugodtan élünk. Kimondhatatlan ajándék, hogy a gyermekek az udvaron játszhatnak, futkározhatnak szabadon és akár nagyokat sétálhatunk közösen a családdal a gyümölcsösben, a mezőn és még nyilatkozatot sem kell írni. 🙂

Úgy érzem, ebben az elszigeteltségben nagyobb szükségünk van a természet közelségére, mint valaha. Mindenkinek azt tanácsolom – ha teheti! –, menjen ki az udvarra, kertbe, veteményezzen, metsszen/oltson fákat – ez mindennél többet jelent. Még a tömbházban élők is tudnak egy kicsit a teraszon napfürdőzni, vagy egy-két virágos/paradicsompalántás ládát ültetni. Talán ez is egy tanítás, amit már rég elfelejtettünk a kényelmes világunkban.

Fontos, hogy otthon üljünk és elkülönüljünk, de ez ne legyen szobafogság, pánik vagy szorongás, inkább egyfajta elcsendesülés, személyes számadás és jövőtervezés.

Isten áldása legyen mindannyiunkon,
Péter Bernadette

adminisztrációs munkatárs (SZÉK)