„Öröm, Önzetlenség, Önök” – marketing szakemberként ezzel a „három Ö-vel” kezdte pénteki ünnepi gondolatait Dr. Ilyés Ferenc, a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ igazgatója, az intézmény fennállásának 25 éves jubileumi és végzett hallgatóink ballagási ünnepségén.
Hála, felemelő pillanatok, meghitt légkör járta át pénteki napunkat, amikor is kettős ünnepet ültünk a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központban.
Anyaintézményeink képviselőivel, alapítóinkkal, intézményvezetőkkel, hallgatóinkkal, régi és jelenlegi kollégáinkkal, meghívott vendégeinkkel, partnereinkkel, barátainkkal, családtagjainkkal együtt ünnepeltük az elmúlt negyed évszázad megvalósításait és végzett hallgatóink eredményeit.

Büszkék vagyunk hallgatóinkra, akik 52-en tettek sikeres záróvizsgát ebben az évben és vették át jól megérdemelt oklevelüket. Kívánjuk mindannyiuknak, hogy tudásukat bátran, készségesen osszák meg környezetükben, kamatoztassák, bővítsék szülőföldjükön és ha továbbtanulásban, oktatási-, szakmai partnerségben gondolkodnak, tudják, hogy a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ mindig nyitva áll előttük.
Szász Jenő, az intézményt fenntartó Székelyudvarhelyért Alapítvány elnöke, miniszteri biztos, ünnepi beszédében elmondta, hogy bár úttörőnek lenni nem könnyű feladat, megérte 25 évvel ezelőtt hinni abban, hogy fektetni kell Székelyudvarhelyen a magyar nyelvű felsőfokú képzésekbe annak érdekében, hogy rugalmasan tudjunk reagálni a munkaerőpiaci igényekre, pótolni tudjuk a hiányszakmákat és lehetőséget teremtsünk a székelyföldi fiataloknak az anyanyelvükön való továbbtanulásra.

Ünnepségünket megtisztelte Tóth László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának főkonzulja, Ölvedi Zsolt, városunk alpolgármestere, akik méltatták az alapítók 25 évvel ezelőtti hiánypótló kezdeményezését, valamint ünnepi beszédet tartottak partneregyetemeink elöljárói, akik elismerő szavakat intéztek végzős hallgatóink felé és átadták nekik okleveleiket.
Az oklevélátadó ceremóniát követően a Székelyudvarhelyért Alapítvány díjazta oktatóit, munkatársait, partnereit.
Az alapítvány kuratóriumának Vofkori György díját vette át: Márton Mária nyelvtanár, Benedek Katalin oktatásfejlesztési és kommunikációs vezető, valamint Veres Hanga Katalin szociológus, oktató, kutatási szakértő.
A Székelyudvarhelyért Alapítvány Kuratóriumi Díjában részesült: Szilágyi István gazdasági szakértő, oktató, Sorbán Ildikó adminisztrációs részlegvezető, oktató, Nagy György az UKKSZ elnöke, Fori Endre jogász, szakoktató, Dr. Kondorosy Előd egyetemi tanár, Balláné Juhos Julianna az Edutus Egyetem gazdasági főigazgatója, és Péter Mária könyviteli szakértő.
A Székelyudvarhelyért Alapítvány Fődíját, és egyben legrangosabb kitüntetését, a Párkányi Raab Péter Kossuth-díjas szobrászművész Idol (Kariatida) nevű alkotását Szász Jenő elnök úr adta át Orbán Attila igazgatónak, Kolumbán Gábor közgazdász, oktatónak, dr. habil Koltai Lászlónak, az Óbudai Egyetem dékánjának, Dr. Gyuricza Csabának, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektorának, Némethné Dr. Gál Andreának, az Edutus Egyetem rektorának, Deák Imre matematika tanárnak, valamint Dr. Kandikó József rektor emeritusnak, aki élharcosa volt a székelyudvarhelyi egyetemi képzés megalapításának, továbbá intézményfejlesztésének és jövőképalkotásának.
Ünnepi pillanataink hangulatát emelte és emlékezetesebbé tette az Alla Breve Vegyeskar, akiknek hálásan köszönjük szolgálatukat.