A Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA) hetedik alkalommal szervezte meg adománygyűjtő programját, a Fuss NEKI!-t. A közösségi futásra 2018. október 14-én, vasárnap került sor.
A MÜTF Oktatási Központ ismét jelentkezett az adománygyűjtő megmérettetésre, a cél nemes: szociálisan hátrányos, anyagilag nehéz helyzetben levő hallgatóink tanulmányi és szakmai programokra fordítható ösztöndíjalapjára gyűjtöttünk. A célösszeg 3000 RON volt, ezt sikerült meghaladni (még folyik az összesítés).
Számos olyan hallgatónk van, akik bár mindennapi nehézségekkel küzdenek, mégis hisznek az egy életen át tartó tanulás megtartó erejében, felelősségteljes – sokszor családos, többgyermekes – felnőttként vállalják a továbbtanulást. Olyan mintaemberek ők, akik annak ellenére, hogy nehéz szociális és anyagi helyzetben vannak, hiszik és vallják, megéri tanulni, tanulni jó! Az ösztöndíjalap létrehozásával a fentiek mellett szakmai fejlődésüket is támogatnánk, a tanulmányaikhoz kapcsolódó szakmai rendezvényeken való részvétel biztosításával.
Az adománygyűjtő akciónk sikerességéhez empatikus és lelkes futókra is szükség volt: Biblia Emőke, Csiki Ferenc, Erőss Endre, Fancsali László, Ferenczi Emilia, Gál Szilárd, Ilyés Ferenc, Kolumbán István, Márton Mária, Pilinszki Éva, Sándor Melinda, Székely Csaba, Vinczellér Árpád (Ilyés Sándor egészségügyi okok miatt nem tudott részt venni a szaladáson, de lelkes adománygyűjtő volt – helyette Ferenczi Emilia futott) – köszönjük Nekik, hogy támogatták a nemes ügyet!
Természetesen a sikerhez nagylelkű adományozók is kellettek, akik segítettek az esélyegyenlőség megteremtésében – immár bizonyosság, hogy sokan magukénak érezték ügyünket, hiszen meghaladtuk a célösszeget. Nekik is szívből köszönjük!
Nagyon jó érzés tudni, hogy közösségünkben is léteznek olyan emberek – mind futók, mind támogatók –, akiket a személyes gondok-bajok nem tartanak vissza a közösségi felelősségvállalástól!
Természetesen a projektet a jövőben is szeretnénk folytatni-éltetni, így hát: Fuss NEKI! 2019 is!