Blog

A tanár is menthet életet – szakmai látogatás és tudásmegosztás a SZÉK-en

Nagy örömünkre szolgált, hogy január 28-án vendégül láthattuk a székelyudvarhelyi oktatási intézmények vezetőit, kollégáit, illetve városunk polgármesteri hivatalának oktatásszervezési munkatársát egy tartalmas szakmai találkozóra és tudásmegosztásra. A látogatás célja az volt, hogy vendégeink részletes betekintést nyerjenek a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ (SZÉK) felsőoktatási képzéskínálatába, valamint megismerjék az egészségtudományi oktatás korszerű eszközeit és lehetőségeit.

 

Látogatóinkat, Dr. Ilyés Ferenc igazgató, valamint szakoktatóink és oktatásszervezésben dolgozó kollégáink fogadták. A résztvevők részletes tájékoztatást kaptak Antal Árpád kollégánktól a Pécsi Tudományegyetem ápoló képzéséről, amely egyre nagyobb népszerűségnek örvend a régióban.

 

A látogatás egyik kiemelt eleme volt a SZÉK ápolástudományi gyakorlótermének bejárása, ahol vendégeink testközelből tapasztalhatták meg, milyen modern és sokoldalú eszközpark segíti ápoló hallgatóink felkészülését választott hivatásukra. Az oktatásban alkalmazott korszerű szimulációs eszközök, az élethű betegmodellek és az interaktív oktatási módszerek lehetőséget biztosítanak a gyakorlati tudás hatékony, élményorientált, valósághű elsajátítására. Az interaktív bemutató során több kérdés is felmerült, és vendégeink maguk is kipróbálták néhány oktatási eszköz használatát.

 

A látogatás másik fontos programpontja Dr. Szentendrey Kinga Melinda sürgősségi főorvos, Elsősegélynyújtás kurzusunk oktatójának előadása és bemutatója volt. A doktornő ismertette azt az Elsősegélynyújtás tanfolyamot, amelyen az oktatási intézmények tanárai, munkatársai, akár diákjai is részt vehetnek, annak érdekében, hogy a kurzuson tanulható elméleti és gyakorlati ismeretek által megfelelő tudással vértezzék fel magukat vészhelyzetek esetére.

 

Modern szimulációs eszközünket használva, a doktornő gyakorlatban is bemutatta a szívmegállás esetén alkalmazható újraélesztés technikáját és ismertette, hogy ilyen esetben mi a teendő egy laikus ember számára addig, amíg a mentő, a szakszerű ellátás megérkezik. A jelenlévők közül többen is kipróbálták a gyakorlatot, és aktívan bekapcsolódtak a demonstrációba.

 

A találkozó során számos ötlet merült fel a jövőbeni együttműködések kapcsán, különösen az egészségügyi képzések és a biztonságos iskolai környezet fejlesztésének területén.

 

Bízunk benne, hogy ez a találkozó egy hosszú távú, eredményes együttműködés kezdetét jelenti, és hamarosan közös projektek keretében dolgozhatunk együtt a régió oktatási intézményeivel.