A Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ közös szervezésében zajló VII. Interdiszciplináris Konferenciára egyik legizgalmasabb programpontja a „Amit a parajdi katasztrófa megtanított” pódiumbeszélgetés volt.
Helyi szakemberek, kutatók és oktatók ültek egy asztalhoz, hogy a tragédia hátteréről, következményeiről és tanulságairól beszéljenek – arról, mit tehet egy közösség akkor, amikor egyik napról a másikra megváltozik körülötte a világ.
A beszélgetést dr. Ilyés Ferenc, a SZÉK igazgatója vezette. Résztvevői: dr. Geréb László, dr. Horváth Alpár, dr. Kassay János, dr. Nagy Benedek és dr. Tóth-Batizán Emese-Emőke. Meghívást kapott Parajd polgármestere, Nyágrus László is, aki programütközés miatt nem tudott jelen lenni.
A beszélgetés során a következő meglátások hangzottak el.
Nem vagyunk felkészülve a katasztrófákra – pedig kellene
A beszélgetés egyik legfontosabb felismerése az volt, hogy a társadalom katasztrófatudatossága rendkívül alacsony. Sem a családból, sem az oktatási rendszerből nem hozunk magunkkal olyan tudást, amely segítene helyesen cselekedni rendkívüli helyzetekben. A résztvevők személyes példákon keresztül mutatták be, mennyire ösztönösen, felkészületlenül reagálunk tűzre, árvízre, földrengésre.
A szakértők közös szemléletük szerint a prevenció mindig olcsóbb és hatékonyabb, mint az utólagos kárenyhítés – mégis a gyakorlat gyakran fordítva működik. A papíron létező terveket sokszor nem követi valódi tartalom – „forma tartalom nélkül”, ahogyan elhangzott.
A parajdi tragédia nem váratlan volt – csak nem vettük komolyan
Több hozzászóló emlékeztetett: már 2006-ban születtek olyan tanulmányok, amelyek figyelmeztettek a veszélyre. Voltak korábbi vízbetörések, beszivárgások, mégsem készült el hatékony megelőzési stratégia. A szakmai figyelmeztetések nem jutottak el döntéshozói szintig.
A beszélgetés egyik kulcsmondatává vált: „Nem mindig kell felülről várni a megoldást – mert nem biztos, hogy érkezik.”
Egy lábon állni veszélyes – a monoágazat sebezhetővé tesz
A résztvevők egyetértettek abban, hogy Parajd túlzottan egyetlen gazdasági lábra – a sóbányára és az ahhoz kapcsolódó tömegturizmusra – épített. A település turizmusa „magától ment”: ahol vendég akkor is érkezett, ha a szolgáltatások nem fejlődtek érdemben. Ez kényelmessé tette a helyi gazdasági és társadalmi ökoszisztémát, miközben hosszú távú stratégiai gondolkodás alig volt. Ahogy a beszélgetésben elhangzott: „aki egy lábon áll, könnyen meginog.” és Parajd most pontosan ezt élte át.
Merre tovább? Lehetséges kitörési pontok
A szakemberek három lehetséges irányt fogalmaztak meg:
- A jelenlegi bánya megmentése: kisebb valószínűségű, hiszen a beszivárgott víz mennyisége óriási, a kitermelés pedig bizonytalanul biztonságos.
- Új bánya nyitása: német szakértők szerint 1–2 éven belül indítható lenne egy új sófejtés – ez hosszú távon visszahozhatná a bányászati tevékenységet.
- A turizmus újragondolása, diverzifikálása: ez az egyetlen olyan út, ami a közösségtől is függ, nem csupán állami vállalatoktól.
Lehetséges új irányok: aktív turizmus, természetjárás, geotúrák, családos és élményalapú turizmus, a sóörökség kreatív továbbélése (például gasztronómiában, legendákban, tematikus programokban), TDM-modellek (település és vállalkozók közös desztinációépítése), infrastruktúra-fejlesztés kisebb értékű, de látványos turisztikai elemekkel.
A beszélgetés egyik legerősebb gondolata szerint Parajd most „visszakerült a startvonalra”. Ez fájdalmas, de egyben lehetőség is: új pálya épülhet egy egészségesebb, több lábon álló jövő felé.
Közösség, felelősség, új kezdet
A település jelenlegi helyzetét sokan „átmeneti állapotnak” nevezték. A katasztrófa nemcsak fizikai teret alakított át, hanem gazdasági és társadalmi folyamatokat is újraindított. A jövő azon múlik, képes lesz-e a közösség kilépni a bányaturizmus árnyékából, és új értékeket teremtve meghatározni saját sorsát.
A résztvevők szerint most van itt az idő arra, hogy Parajd éljen az országos és európai szintű szolidaritással, láthatósággal, és bátor, előremutató fejlesztési portfóliót állítson össze. A következő évek döntik el, hogy a tragédia „csak” veszteség lesz-e – vagy valódi, hosszú távú megújulás kezdete.