Blog

Body Worlds kiállításon a PTE székelyudvarhelyi hallgatói

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának székelyudvarhelyi ápoló alap- és egészségügyi menedzser mesterképzésének hallgatói közel 80-an vettek részt január 23-án a világhírű Body Worlds kiállításon Bukarestben, amelyet a SZÉK Egészségtudományi Oktatási Intézet szervezett Antal Árpád intézetvezető koordinálásában.

 

A kiállítás célja, hogy lenyűgöző, egyben tudományos módon mutassa be az emberi test anatómiáját és működését valódi emberi preparátumok segítségével. A látogatás során a hallgatókat Dr. Mátyás Ágnes és Dr. Pap Tekla vezette be a kiállítás tudományos hátterébe. Anatómia oktatóink hozzáértő magyarázataikkal segítették a hallgatók számára a kiállításon látottak mélyebb megértését. A test működésének vizuális és interaktív bemutatása lehetőséget adott arra, hogy a hallgatók az eddig tanult anatómiai és élettani ismereteiket a gyakorlatban is összekapcsolják, valamint új nézőpontból értsék meg az emberi szervezet komplexitását és csodálatos felépítését.

 

A kiállítás során a hallgatók betekintést nyerhettek az emberi test működésébe, az izomzat, a csontozat, a keringési rendszer, az idegrendszer és egyéb szervrendszerek valósághű bemutatásán keresztül. Különösen érdekes volt az egészséges és a beteg állapotú szervek összehasonlítása, ami segítette a résztvevőket abban, hogy még jobban megértsék a prevenció, az egészségtudatosság és a szakszerű ápolás jelentőségét.

 

A hallgatók visszajelzései alapján a Body Worlds kiállítás rendkívül érdekes és inspiráló élmény volt számukra. Egybehangzóan elmondták, hogy a kiállításon látottak mély benyomást tettek rájuk, és sok új, gyakorlati tudással gazdagodtak, amit a jövőben hasznosítani tudnak majd szakmájukban.

 

A kiállítás meglátogatása nemcsak szakmailag, hanem élmény szempontjából is nagyszerű volt (a hosszú és fárasztó út ellenére), ami tovább erősítette a közösségi összetartozás érzését a hallgatók körében.

 

Köszönet a szervezőknek és az oktatóknak, akik lehetővé tették ezt az értékes és élményekkel teli szakmai kirándulást!