Blog

Egy nap, amely inspirált és összekovácsolt

Október második hétvégéjén a festői Kirulyfürdő Erdészház adott otthont egy különleges eseménynek, amelyre közel ötven gazdasági- és vidékfejlesztési agrármérnök hallgató érkezett a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ Vidékfejlesztési Intézetének szervezésében. Az esemény célja az volt, hogy a diákok szakmai ismereteiket bővítsék, miközben erős közösséget is építenek, Lázár László oktatóval, a Vidékfejlesztési Intézet vezetőjének irányításával.

 

A program délután kezdődött, amikor is hallgatóink összegyűltek a friss hegyi levegőn, regisztráltak, majd röviden bemutatkoztak. Ezt követően csapatépítő játékokkal folytatták, amelyek gyorsan feloldották a kezdeti feszültséget, és közelebb hozták egymáshoz a különböző évfolyamokról érkező diákokat.

A szakmai program folytatásaként Fancsali Kálmán, az Eurotop Consulting Kft. pályázati szakértője tartott előadást a mezőgazdaság területén elérhető pályázati lehetőségekről. Az információk mindenkit motiváltak, hiszen a diákok számára nyilvánvalóvá vált, milyen fontos szerepet játszhatnak a pályázatok a jövőbeli karrierjük építésében.

 

A találkozó következő előadója, Dimény Zsolt oktató volt, aki egy izgalmas és elgondolkodtató előadással készült a mesterséges intelligencia felelősségteljes használatáról a tanulásban. A téma nagy érdeklődést váltott ki a résztvevőkből, és élénk beszélgetés alakult ki arról, hogyan fogja a technológia alakítani a jövőt, különösen az oktatás területén.

 

A délután folytatásában a hallgatók kisebb csoportokban vitatták meg tanulmányaikkal kapcsolatos tapasztalataikat. Az első-, másod- és harmadéves diákok közötti beszélgetések lehetőséget adtak arra, hogy megosszák egymással a kihívásokat és a sikereket, amelyeket az egyetemi évek során tapasztaltak. Ezután minden résztvevő vegyes csoportokban dolgozott, ahol közösen fogalmazták meg jövőképüket és céljaikat, előre meghatározott szempontok alapján, hogy együttesen alkossanak valami újat.

 

Az este különleges részét képezte a vacsora elkészítése, amely az I-II. évesek feladata volt, miközben a harmad- és negyedéves hallgatók államvizsga-tapasztalataikat osztották meg a fiatalabbakkal. Ez a kötetlen beszélgetés lehetőséget adott arra, hogy az új generáció hasznos tanácsokat kapjon azoktól, akik már sikeresen teljesítették ezt a fontos mérföldkövet.

 

Nagyon örülünk, hogy ez a találkozó megvalósult, hiszen ez nemcsak a szakmai fejlődésről, hanem a közösségépítésről is szólt. Olyan élményt nyújtott, amely minden résztvevőt inspirált és erősített.

A Vidékfejlesztési Intézet csapata

#közösségépítés #szakmaifórum #jövőépítés #vidékfejlesztés #szék_egyetemiközpont #mate #vidékfejlesztésiagrármérnök #gyakorlatioktatás #közösmunka