Blog

Érzelmek tengerén – avagy a hat alapérzelem

Bár a cím azt sugallja, de nem egy népszerű romantikus filmről tartott Adél előadást a keddi SZÉK beszédben, hanem egy sokkal fontosabb, életünket mozgató és befolyásoló témával készült, ami nem más, mint a hat alapérzelem.

Adél, a tőle megszokott humorral és könnyedséggel mutatta be, hogy ismeretei szerint hányféle megközelítésben tárgyalják a szakkönyvek az érzelemtípusokat. Kiemelte, hogy érzelmeink mindig jelen vannak, azok késztetnek cselekvésre, döntésre, motiválnak, és segítenek a fejlődésben.

Bemutatta az alapvető érzelmek és kifejezéseik elméletét, amelyet Paul Ekman, amerikai pszichológus, a Kaliforniai Orvosi Egyetem pszichológia professzorától származnak. Ekman szerint hat alapvető érzelmünk van, ide tartozik a szomorúság, a boldogság, a félelem, a harag, a meglepetés és az undor.

A SZÉKbeszéd elmaradhatatlan részeként, Adél egy csapatépítő játékra hívott bennünket, ahol alkalmunk nyílott a félelmeinről, és ennek ellenpólusaként a vágyainkról beszélni.

Arra kért bennünket, hogy gondolkodjunk el azon, hogy mik a legnagyobb félelmeink, vágyaink és ezeket írjuk is le. Így derült fény többek között arra, hogy van köztünk olyan, aki a rágcsálóktól, míg más a tollasoktól, madaraktól iszonyodik.

A vágyaink tárháza nagyon gazdag és tág volt, ám olyan is akadt közöttünk, aki tudatosan apró dolgokra vágyik, amiket meg is tud valósítani. Egyetértésben nyugtáztuk, hogy minden korosztály sajátos félelmeket és vágyakat hordoz, és hogy bármilyen jelentéktelennek tűnik is, mindenki érzésvilága ott és akkor valós, amikor azt megéli.

A beszéd végére egyszerre éreztük magunkat nagyon hasonlónak, és kiemelkedően különbözőnek, de szerintünk ettől jó egy csapat.