Blog

Esettanulmány versenyen az Edutus Egyetem székelyudvarhelyi hallgatói

Március végén szervezte meg a csíkszeredai Sapientia EMTE a már hagyományosnak tekinthető esettanulmány versenyét, amelyre tizenöt csapat jelentkezett Székelyföldről, az anyaországból, Felvidékről, Délvidékről és Kárpátaljáról. 

A Székely Annamária, Kovács Andrea, Szabó Szilárd és jómagam (Gyurka Csaba) által alkotott Edutusos csapat izgatottan várta a 2025.03.21-i, pénteki napot, mert ekkor jelentették be a szervezők az idei kiírás esetét, amelynek megoldására 48 óra állt rendelkezésünkre. A közös munkát korán reggel indítottuk, ahol jó hangulatban, koncentráltan igyekeztünk megoldani az esetet, a tavalyi hibákból tanulva. A BloomExpress online virágküldő marketplace piaci részesedésének növelésére és a nullszaldó elérésére számos kreatív ötletünk támadt: a weboldal továbbfejlesztésétől, a chat funkció beépítésén, a cross-selling bevezetésén, az értékajánlat bővítésén át, sikerült egy gazdag kis csomagot összeállítanunk, ugyanakkor a prezentációban is igyekeztünk látványtervekkel előrukkolni, ötleteinket érdekesen és izgalmasan prezentálni. Egy kis építő kritikát belecsempésztünk bemutatónkba.

Az idei versenyen, a csapatok létszámának növekedése miatt, két körben dőlt le a győztesek kiléte. Az elődöntő során 3, egyenként öt csapatot tömörítő csoportokba voltak a versenyzők besorolva, ahol zsűri előtt kellett megküzdeni a csoportonkénti, két döntős helyért. Noha az ítészeknek nagyon tetszett a bemutatónk, sajnos 1 pontnyi különbséggel lemaradva, nem sikerült döntőbe jutnunk, de ismét nagyon sokat tanultunk a verseny ideje alatt, és gyakorlatba ültethettük azt a rengeteg tudást, amit tanárainktól tanulhatunk.

A végkimenetel ellenére elégedettek vagyunk munkánkkal, teljesítményünkkel, büszkék vagyunk magunkra és egyetemünkre egyaránt.

Gyurka Csaba, Edutus Egyetem Székelyudvarhely