Blog

II. Székelyföldi Disputa

Vannak erőforrásaink, amelyek a használat közben szaporodnak. Ilyen erőforrásunk az a kapcsolatrendszer, amelyet embertársainkkal fenntartunk, vagy amit a különböző szervezetek egymás között fenntartanak és működtetnek, valamint ilyen erőforrásunk a tudás, és minden, ami a tudatunkban van. E fenti két erőforrás, a társadalmi tőke és a humán tőke, erőteljesen meghatározza egy vidék életképességét, annak élethez igazodó képességét. Ami a tudatunkba van annak tükrében fogunk bármit is dönteni és cselekedni, tetteink pedig azokon a szálakon fognak elindulni és futni, amilyen kapcsolódásaink vannak a minket körülvevő emberekkel, intézményekkel, természettel. Minél több ember rendelkezik széles látókörrel és ezen emberek között minél több kapcsolódási pont van, annál nagyobb eséllyel válik egy vidék élhetőbbé, vonzóbbá, otthonná.

 

A II. Székelyföldi Disputa jó szolgálatot tett annak érdekében, hogy a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ vidékfejlesztési agrármérnök hallgatói, a MATE Georgikon Campus egyetemistái, az Eötvös József Szakközépiskola diákjai, a vidékfejlesztéssel foglalkozó szakemberek, a turizmusban, agroturizmusban érintett és tevékenykedő vállalkozók, valamint minden más résztvevő tudását fejlessze, látókörét tágítsa, kapcsolati rendszerüket bővítse.

 

A rendezvény kapcsolódott az I. Székelyföldi Disputához, annak vidékfejlesztéssel kapcsolatos megállapításaihoz, folytatta azok megvalósulási folyamatait, melyekből idézünk néhányat:

  • Fontos figyelni arra, hogy a vidékfejlesztés ne a városból történjen, mert a vidék nem kell várossá váljon;
  • A generációváltás sikeressége érdekében azt a generációt is be kell vonni, aki át fogja venni a szerepköröket, mert nem pont úgy kell folytatni, ahogy mi elkezdtük. Kiemelten igaz ez az agrár szektorban. Célunk elindítani egy „Vagány vénember” programot a generációváltás segítése érdekében;
  • A távolságok csökkentése (lépcsők száma) a fogyasztó és a termelő között a vidék megerősödését szolgálja;
  • A vidékfejlesztés alapja a közösségfejlesztés;
  • A kapcsolatokba erőt és energiát kell fektetni, hogy meg tudjon történni a jó példák átadása;
  • A képzések terén egyre erősödik a rövid ciklusú képzések piaca;
  • Az online képzések szerepe is kezd egyre erőteljesebbé válni, csökkeni fog a helyi térben elérhető képzések szerepe;
  • A képzőközpontoknak figyelniük kell a nem iskola központú képzésekre is;
  • Az egyetemi képzések sikeressége érdekében fontos bevonni a gyakorlati képzésekbe a versenyszférát is és szakmai kapcsolatokat kell építeni.

A vidékfejlesztés eszközeként működő turizmus, és azon belül is az agroturizmus témaköréhez kapcsolódóan, a jelenlévők kilenc plenáris előadást hallgathattak meg. Tudásunkat elmélyíthettük a hungarikumok területén, több előadó több szempontból is körbejárta az agroturizmus fogalmát, annak értelmezési lehetőségeit, szerepkörét és feladatkörét. Megismerhettünk egy törekvést, amely a székelyudvarhelyi és környékbeli turisztikai szolgáltatókat igyekszik tömöríteni és gondjait megoldani. Betekintést nyertünk a magyarországi sertéságazat működésébe és az egészséges élelmiszer
szerepébe a turizmusba. Bemutatásra és megízlelésre került egy nagyon friss, különleges székelyföldi termékcsalád a Farmer hús révén, valamint a Székelytermék védjegyről is hallhattunk egy bemutatót.

 

A Disputa keretében egy együttműködési megállapodás született a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ, a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola és a Homoród Küküllő Leader Egyesület között azzal a céllal, hogy tudatosan kialakítsunk egy vertikális oktatási rendszert az agráriumot és a vidékfejlesztést szolgálva.

 

A generációváltás jegyében szakmai előadásokat hallgathattunk két MATE SZÉK-es diáktól, valamint két MATE Georgikonos hallgató előadásában.

 

Az előadások végén a szőlő átnemesedett nedűjét ízlelhették meg az jelenlévők egy borkóstoló keretében.

A MATE Georgikon Campus-a, a SZÉK Vidékfejlesztési Intézete, a Magyar Tudomány és Innováció- menedzsment Alapítvány és Homoród Küküllő Leader Egyesület, mint szervező intézmények kapcsolatai a rendezvény előkészítése és lebonyolítása révén erősödtek, a benne dolgozó és a hozzájuk kapcsolódó emberek tudása bővült, hozzájárulva ez által is egy erősebb vidéki szövet kialakításához, mely a vidék életképességét szolgálja. A rendezvény lebonyolításához szakmai segítséget nyújtott a Nemzetstratégiai Kutatóintézet.

 

Amennyiben valaki úgy érzi, hogy kapcsolódni szeretne kezdeményezéseinkhez, akkor megteheti, hiszen jövőben is megszervezzük a III. Székelyföldi Disputát 2026. március 10-15. között. Terveink szerint két napossá bővül rendezvényünk, amelyből az első nap a generációváltás jegyében fog zajlani, míg a második napon fiatal előadók fogják megosztani kutatásaikat, tapasztalataikat, meglátásaikat az érdeklődőkkel.

Lázár László, SZÉK Vidékfejlesztési Intézet