Digitális bevándorlóként az online oktatás, mint olyan, nem volt bakkancslistás tevékenység. Mindig is úgy éreztem, a személyes kapcsolat tanítvány és köztem létfontosságú ahhoz, hogy eredményesen tudjam végezni a munkámat. Úgy gondoltam, azt, hogy lessük egymás rezdüléset, testbeszédét, online nem lehet megtapasztalni.

Az elmúlt hetek változásai, az elővigyázatosság egy-kettőre bebizonyították az ellenkezőjét. Magamat is meglepő hajlandóssággal vetettem bele magam a tanulás-gyakorlás folyamatába, melyben nagy segítségemre voltak közvetlen kollégáim, valamint kamasz fiaim. Ezért köszönet és hála nekik. Rájöttem, az online óratartás nem is olyan ördöngös, ha van az emberben egy kis bevállalósság és lennebb tud adni a maximalizmusából.

Az első próbálkozásom egy cég alkalmazottainak tartott csoportos óra volt, ahol szerverprobléma miatt percek alatt kellett az egyik online platformról átjelentkezni a másikra, de közösen ezt is megoldottuk. Felnőtt diákjaim könnyebben meg tudják fogalmazni igényeiket, visszajelzésükben az óráimon megszokott dinamizmus hiányát említették meg.

Amitől leginkább tartottam, egy hatodikos csoporttal való találkozás, mely várakozáson felül sikerült. Mint a visszajelzésekből kiderült, nekem jelentett nagyobb gondot az, hogy volt olyan diák is, aki mikrofon és kamera nélkül számomra nem volt látható, hallható, de ő végig látott és hallott mindent. Hálával gondolok rájuk, mert tőlük nem várható módon különösen fegyelmezetten viselkedtek.

A Kahoot által lehetővé tett online játék a távolból is összeköt minden örök gyereket, kis és felnőtt tanítványaimat ettől nem kényszerültem megfosztani. Így sikerül a személyesen tartott óra dinamizmusát egy-két játékkal ellensúlyozni.

Tanítványaimmal való viszonyomban próbálok hangsúlyt feketetni arra, hogy használjam a Garry Chapman-féle szeretetnyelveket – van, aki csak úgy érzi, hogy értékelem, amit csinál, ha megdicsérem, más csupán akkor, ha kisebb meglepikkel kedveskedem neki.

Minden pozitív hozadéka ellenére van egy általam nagyon hiányolt része az online oktatásnak. Azt még valahogy meg tudom oldani, hogy a színész énemet átadjam a kamerán keresztül, talán még az arcom rezdüléseit is észreveszi az, akinek ez fontos, a dicsérő szavakat a mikrofon vagy a chat továbbítja, az ajándék idézet is olvasható a képernyőn, de mi adható annak a tanítványnak, kinek szeretetnyelve egy, a tanár vagy társa által adott high five, egy vállveregetés, egy óra előtt adott vagy kapott ölelés. Arra, hogy hogyan vigasztalhatnám meg azt a tanítványt, aki óra közben hirtelen sírva fakad, még fel kell készüljek. Mert ilyenek is adódnak egy-egy tanári hétköznapon…

Ilyés Krisztina
angoltanár, VitaMAG-projektvezető (SZÉK)