Blog

Szakeligazító és csapatépítő nap 2024

Az idei SZÉK Szakeligazító és csapatépítő napunk ismét remek lehetőséget kínált arra, hogy a négy alap- és két mesterképzésünk elsőéves hallgatói közösséget építsenek, megismerjék egymást és az egyetemi élet kihívásaira felkészüljenek.

Ez a rendezvény a hallgatók számára nemcsak kapcsolatok építésére ad alkalmat, hanem betekintést nyernek a választott szakjuk programjaiba, elvárásaiba, megismerik a képzésüket támogató oktatókat és adminisztrációs munkatársakat.

A csapatépítő játékok és interaktív foglalkozások, amelyet tapasztalt trénerek vezetnek, segítenek abban, hogy a hallgatók felszabadultabbá váljanak, jobban megnyíljanak, feltárják erősségeiket, megtanulják és megtapasztalják, hogyan működjenek hatékonyan együtt kisebb és nagyobb csoportokban, vagy éppen hogyan kommunikálhatnak egyértelműen egymással. Ezek a készségek elsajátítása, gyakorlása nemcsak a tanulmányaik során, hanem későbbi szakmai karrierjükben is kulcsfontosságúak lesznek.

Idén először került sor arra, hogy bemutatkozzanak a SZÉK nemrégen létrehozott négy intézetének vezetői, akik ismertették ez évi célkitűzéseiket, programterveiket, amelyekkel szeretnék egyrészt jobban összekapcsolni a hozzájuk tartozó diákközösséget, valamint elkísérni őket szakmai programokra, tudományos konferenciákat, esettanulmányokat, műhelymunkákat szervezni nekik, hogy elméleti tudásukat gyakorlati tapasztalatokkal gazdagítsák, így támogatva őket szakmai pályájukon vagy éppen az előttük kibontakozó karrierutakon.

Szívből örvendünk, hogy #megérkeztek hozzánk ezek a csillogó tekintetű, aktív, tudásra éhes fiatalok és fiatal lelkű egyetemisták. Bízunk benne, hogy ez a lendület az elkövetkező tanévekben is kitart bennük, hogy kitűzött céljaikat mindannyian elérjék.

A rendezvény támogatásáért hálás köszönetünket fejezzük ki partnerünknek, az Óbudai Egyetemnek, akik fontosnak tartják tehetséges székelyföldi fiataljaink fejlődését.

„Sosem bánom meg, hogy ezt a napot erre szántam! Nagyon jól telt! Közvetlenségetekkel nagyok sokat segítetek a beilleszkedésbe.”

„Köszönjük a segítőkészségeteket! Én annyira boldog vagyok, hogy ezt a helyet választottam és hogy megismerhettelek titeket Eszter és Csilla.”

„Köszönjük, hogy egy ilyen csodálatos napot élhettünk át! Örökbe a szívünkbe zártuk!”


„Hálásan köszönöm, köszönjük ezt a csodás napot! Nekem nagyon sokat segített ez a nap az ismerkedésben! Úgy érzem, hogy barátságosabb, befogadóbb helyre nem is érkezhettem volna!”

„Csodálatos nap volt a mai, tele biztatásokkal, pozitív élményekkel, tele nevetéssel és jó emberekkel.”

„Nagyon feltöltő és élmény dús nap volt a mai, köszönöm, hogy ennyi embert megismerhettem.”

„Mindig örömmel jövök ebbe a közösségbe. Hálás vagyok, hogy itt lehettem és hogy megismerhettem ennyi szuper embert! Lehetne több ilyen csapatösszerázó eseményt szervezni évközben is. Szuperek vagytok! Tényleg egy élmény volt! Szervezés: *10!”

„Sok pozitív dolgot viszek magammal, a jókedvet a játékok és a csapatmunka hangulatát. Jó volt megtapasztalni az egymás iránti bizalmat. Köszönöm ezeket az új élményeket. Jó látni, hogy ti egy összeszokott, jókedvű csapat vagytok. Jó veletek lenni! Ügyes, nagyon jó szervezés. Le a kalappal a pontosság előtt.”

„Köszönjük a lehetőséget, a háttérmunkát, a fogadtatást és a jó kedvet. Szuper volt, nagyon jót tett a közösségnek. Hálásak vagyunk, a közös együtt töltött minőségi időért, telefon nélkül! Szívecske minden szervezőnek.”

„Örülök, hogy egy ilyen barátságos helyre kerültem, sokat segítettek a játékok a lámpalázamon.”