Blog

SZÉK Szakeligazító és csapatépítő nap: egy vidám kezdet az elsőéves hallgatóknak

Az idei SZÉK Szakeligazító és csapatépítő nap ismét az elsőéves hallgatóink egyik legvidámabb eseményévé vált, ahol a hideg idő és az eső sem tudta elrontani a jó hangulatot. A Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ aktív diákjai, négy alapképzésről és két mesterképzésről, lelkesen vettek részt a programokban, amelyek során megismerhették intézményünket, az anyaintézményeket, valamint saját képzésük szakmai és közösségi lehetőségeit.

Minden szak esetében az intézetvezetők bemutatták azokat a szakmai és közösségépítő programokat, amelyekbe a hallgatók a tanév során bekapcsolódhatnak, így mélyítve tudásukat és erősítve emberi kapcsolataikat. A Szakeligazító nap során kiemelt figyelmet kapott az évfolyamon belüli kohézió, így a tapasztalt csapatépítő mentorok által vezetett játékos feladatok lehetőséget adtak a diákoknak, hogy felszabadultan kommunikáljanak, jobban megismerjék csoporttársaikat és fejlesszék az együttműködési készségeiket.

A résztvevők egyszerűbb és összetettebb feladatokon keresztül élhették át a csapatmunka és kreativitás örömét, miközben élményekkel gazdagodtak és új barátságokat kötöttek. Az idei felvételi kampányunk mottója – „Az én történetem” – tökéletesen illeszkedett az elsőéves hallgatók lelkesedéséhez, akik bátran belevágtak egy új történetbe, amelynek a SZÉK is színes képkockáivá válhat.

Köszönetet mondunk az Óbudai Egyetemnek és a BGA Zrt.-nek a rendezvény támogatásáért, akik fontosnak tartják tehetséges székelyföldi fiataljaink fejlődését.

„Véleményem a mai napról: hiper-szuper jó volt!”
„Nagyon szépen köszönöm ezt a napot a SZÉK-nek és főleg a mentoroknak. A szívembe zártalak titeket és hálás vagyok!”
„Egy izgalmas és érdekes önismereti utazás volt az ismerkedés mellett.”
„Reggel még senki nem ismerte a másikat, de nap végére már mindenki, szóval ez egy nagyon jó ötlet volt a SZÉK részéről. Köszönjük!”
„Magammal viszem haza ezt a jó hangulatot, az új barátságokat, a feltöltődést, a kiszakadást a mindennapokból.”