Évekkel ezelőtt trendi volt „a sikeres vizsga 3 alapfeltétele” című (nem biztos, hogy) vicces lista.
- Menjél el a vizsgára.
Szükséges, de nem elégséges feltétel, vagyis ez még nem garantálja, hogy átmész, de ha nem mész el, akkor már maga „Neptun, a diákok istene” sem tud segíteni. - Legalább a tantárgy nevét tudd pontosan.
Igen, volt már példa arra, hogy egy tanár több tárgyat tanított egy szakon és a diák abból a tárgyból „készült, amelyet már korábban teljesített… - Legalább a tanárt ismerd fel (név és arc).
Ez főleg szóbeli vizsgán tud hasznos lenni. Több esetről is szól a legenda, hogy a diák a folyósón vagy tanszéken éppen az illető tanártól érdeklődött, hogy a „vizsgáztató professzor már megérkezett?” Onnantól majdnem garantált volt a vizsga eredménye…
És akkor most kicsit komolyabban. A legtöbben talán első éven részt vettetek egy tanulásmódszertani tréningen, ahol sok hatékony tanulási módszerről hallhattaok, de az alábbiakban összeállítottunk egy „titkos forgatókönyvet”, amely akár 3O%-kal is növelheti eredményességeteket, ha megfelelően alkalmazzátok.
- Készíts időtervet (akár egy Excelben vagy határidőnaplódban), hogy hány vizsgád lesz, milyen időközönként! Ja! Ezt már megoldotta a tanulmányi felelős! Akkor mérd fel, hogy mennyire időigényes egy-egy tantárgy. Oszd be az idődet, figyelembe véve egyéb kötelező elfoglaltságaidat is. Nem, a péntek esti 4-6 sör vagy csajos teadélután nem kötelező szesszió alatt. 😊
- Tűzd ki a céljaidat tantárgyanként. Miből akarsz (nem csak szeretnél) maximális jegyet kapni, és melyik az a tantárgy, amelyből csak át szeretnél menni, melyikből akarod a lényeges, használható dolgokat alaposan elsajátítani? Igen, tudjuk, hogy vannak olyan tárgyak, amelyekről sejted, hogy nem fogod a szakmában használni. De ezeken is át kell menni, ahhoz, hogy lediplomázz.
- Készíts leltárt az anyagaidról! Győződj meg, hogy minden e-mail, ppt, pdf, nyomtatott, fénymásolt anyag, amit a tanár adott, javasolt kéznél van.
- Derítsd ki, hogy milyen formában lesz a számonkérés! Lehet írásbeli vagy szóbeli, teszt vagy kifejtős, számolós vagy esettanulmány, „mozdulni sem szabad” vagy „open-book” vizsga. Van amikor a tanár előre közli, de van, amikor felsőbb évesek adnak erről jó tippeket. De azért vigyázz, ha őket más tanár tanította, már felejtős a dolog!
- Amikor egy tárgynak nekifogsz, először „térképezd fel”, hogy miről szól! Ha pl. könyv formában vagy PDF-ben van, akkor 200 oldalnyi anyagra 10-20 perc kell.
- Utána kezdd feltárni a legfontosabb fogalmakat, meghatározásokat, modelleket! De még mindig csak nagy vonalakban. Készíts jegyzetet, akár elmetérképet.
- Kezdd elmélyíteni, megérteni alaposan.
- Majd ismétléssel rögzítsd! Ha kell éjjel felébredve is tudd visszaadni, legalábbis azokat a fogalmakat, amelyekről tudod, sejted, hogy későbbi karrieredben szükségesek lesznek. De az sem gond, ha éjszaka ehelyett alszol.
- Légy fitt fizikailag és mentálisan is! Ennek feltétele a jó és elégséges alvás (mínimum napi 7 óra, de van, akinek több, mint 9 óra szükséges, főleg intenzív tanulás alatt). Szükség van emelett megfelelő mennyiségű mozgásra is. Javasolt a futás, aerobik, intervallum edzés, tánc, harcművészetek, de legalább friss levegőn való gyaloglás.
- „Agyserkentők használata”: a legjobb agyserkentők a helyes táplálkozás (pl. fekete csokoládé, gránátalma, erdei gyümölcsök, diófélék), megfelelő mozgás (ami a szívnek jó, az agynak is jó). Ha kell egy kis kávé is rendben van, de ne növeljük túlzottan a megszokott adagot. Csodaszerekkel nem jó pont vizsga előtt kísérletezni.
- Vizsgára, főleg, amelyen számolni, alkotni, mélyen gondolkozni kell, menjünk frissen, kipihenten! Az a legrosszabb, ha „mindent megtanultál, de vizsgán már semmi sem jut eszedbe”. Ha este az ágyban bánkódás közben jut eszedbe mit kellett volna írni, kissé késő, de majd a pótvizsgán hasznos lehet.
11+ 1. Amennyiben mégsem sikerül a vizsgád, akkor ne a tanárt, a tanügyi rendszert, Kennedyt vagy Einsteint szidd, hanem próbálj rájönni, hogy hol és miben tévedtél. Picit morgolódj mindenen, de utána fogj neki tudatosan újra felkészülni, ezúttal sikeresen!
Ti ezekből használtatok már néhányat, ha igen melyiket? Esetleg van más bevált tippetek „kezdő vizsgázóknak? Osszátok meg velü(n)k is!
Sok sikert, higgyétek el, mi is izgulunk! 😀
Dr.Székely Szilárd
Benedek Katalin